2015 Archívum
^Fel
foto1 foto2 foto3 foto4 foto5

Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola

MINDENSZENTEK

PET PALACK- ÉS PAPÍRGYŰJTÉS 2015

Hagyományőrző napközis tábor

A gyöngyössolymosi kalandtábor

Ballagás 2015. június 13.

„Az ember a külsőt látja, Isten pedig a szívedben olvas,
Az ember a tetteket méri le, Isten pedig a szándékokat. „
                                                                           Kempis Tamás

Katolikus Iskolák Tanévzáró Hálaadó Szentmiséje

Tóth Nikolett a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 8. osztályos tanulója elismerést vehetett át Dr. Ternyák Csaba érsek atyától 2015. június 12-én a Egri Bazilikában. Kitartása, a tanuláshoz való hozzáállása kiemelkedő, szorgalma példaként állhat tanulótársai előtt. Az osztályközösség aktív tagja. Az iskolai élet számos területén tevékenykedik. Az iskolai megemlékezések, rendezvények rendszeres szereplője. Az egyházi ünnepek, rendezvények állandó résztvevője. Minden vasárnap részt vesz a szentmisén, és az oltár körüli szolgálatban is szívesen segít. Idén áprilisban a bérmálkozás szentségében részesült. A keresztény életre való felkészülésben példamutató az iskola tanulói számára.

 

Szent György és a sárkány - DÖK pályázat

 

 

Papírgyűjtés

A papírgyűjtés eredménye

I. hely: 4.a, 6.a

II. hely: 3.b, 4.b

III. hely: 1.a, 1.b, 2.b, 5.a, 6.b

Bolhapiac

 

Egészségnap

Anyák napjára

A szép beszéd ünnepe

A VÍZ VILÁGNAPJA

Vetélkedő a Víz világnapján

A felső tagozatos osztályok a jeles nap alkalmából környezetvédelmi vetélkedőn vettek részt.
Totót, keresztrejtvényt töltöttek ki, víziállatok képeit ismerték fel a 3 fős csapatok. Érdekes összeállítást láttak a Tiszáról és a Tiszavirágzásról. Óvatosan kanalazták a vizet egyik pohárból a másikba, hiszen megértették, hogy a víz minden cseppje kincs. A diákok nagyon élvezték az érdekes és izgalmas közös vetélkedést.

Nyári táborok

Országos döntőn a katolikus iskola diákjai

Húsvéti Szentmise

Pedagógusnapra

Intézményi tanulmányi verseny 2014/2015.

Gyereknap

Gergely-járás 2015

 

Kiemelkedő versenyeredmények

Drogmentes Magyarországért Maraton

Színházban jártak...

E-napló

Tisztelt Szülők!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2015/2016-os tanévtől iskolánk az elektronikus naplót (e-naplót) fogja működtetni. Ennek feltöltése folyamatban van, melyet próbaként a tanév végéig megnyitunk a szülők számára. Az e-Ellenőrzőkönyvbe történő belépési kódot és belépési útmutatót az iskola titkárságán személyesen vehetik át a szülők 2015. május 06-tól. Az ismertető az iskola honlapján is megtekinthető.
Tisztelettel: Gál Benjáminné ig.


 

A FÖLD NAPJA 2015

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe

Tanulmányi Ösztöndíj 2015

SZÜLŐK-NEVELŐK BÁLJA

Farsang 2015

 

 

Felhívás

Tisztelt Látogatók!

A mellékelt CD vásárlásával hozzájárul a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola kápolna padjainak beszerzéséhez.

A CD-k az iskolában megvásárolhatók.

Támogatásukat köszönjük.

Tisztelettel:

Gál Benjáminné

Marslakócskák pályázat

Sikeres Marslakócskák egészségnevelési pályázat

Az idén is sikeresen pályázott iskolánk 9 osztálya ( 1.o - 5.osztályig) az ARCADIA őszi Országos Egészségnevelő Marslakócskák „vitaminos”  projektre.

A pályázat jutalmaként minden gyermek (összesen 170 tanuló) kapott egy névre szóló oklevelet, galaktikus könyvjelzőt és egy marslakócska tornazsákot. 

Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2017