Hírek

“Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért”

Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért

E kezdeményezés szerint 2020. október 18-án, helyi idő szerint 9 órakor világszerte gyermekek imádkoznak fél órán át a békéért és az egységért. Az elmúlt esztendőkben hazánk számos helyén csatlakoztak az eseményhez.

Maga a kezdeményezés keresztény közösségektől, Venezuelából indult: miközben 2005 nyarán gyermekek közösen imádkozták a rózsafüzért, a mellettük levő asszonyok kézzel foghatóan érezték a Szűzanya jelenlétét. Napjainkra ez a kezdeményezés nemcsak Dél-Amerikában, hanem szerte a világon elterjedt. Kiinduló gondolata az, a Szent Páter Piótól származó idézet volt, miszerint „ha egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért, akkor a világ meg fog változni”. Ez az alkalom ebben a formájában októbernek, mint a rózsafüzér hónapjának kiemelt hangsúlyt adhat.

A Magyar Katolikus Püspöki Kar megbízásából az Országos Lelkipásztori Intézet hívja a gyermekeket – és ezért kéri a tanítókat, hitoktatókat, nevelőket, szülőket, nagyszülőket -, hogy mint az előző években is, kapcsolódjanak be a gyermekekkel a közös rózsafüzér imádságba, lélekben egyesülve gyermekek csoportjainak ezreivel szerte a világon.

“Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért” bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva